Budapest2010. november 20., Sai Center, Október hatodika u. 7. IV. em. |
résztvevők: 29 hozzászólások: 0 |
Sai Ram, Kedves Testvéreim! Ebben az évben a Béke Zarándoklat utolsó előtti helyszíne Budapest . Nagy-nagy öröm és külön megtiszteltetés ez a mi csapatunk számára, hisz’ a Shantih Yatra itteni időpontja Szeretett Urunk és Mesterünk születésnapját megelőző hétvégére esik. Ennek fényében még lelkesebben és odaadóbban végezzük az előkészületeket és a két napos lelkigyakorlatot. Az Ő inspirációjára és az Ő útmutatását követve igyekszünk tenni önmagunkért, másokért, a Földünkért és az egész világért. Az általa materializált lánc is – amely mindenki számára látható lesz– megerősítő és felemelő hatású számunkra e feladat véghezvitelében. A hétvége első napját közös énekléssel töltjük, élve a bhajanok éneklése által keltett rezgés hihetetlenül felemelő és tisztító hatásával. A második nap a rászorulók önzetlen szolgálatával telik majd. A szeretettel, együttérzéssel végzett munka segít bennünket tudatosságunk elmélyítésében és szívünk megtisztításában. Csatlakozzunk minél többen ehhez a nemes feladathoz, ezáltal is növelve a szívünkben és a köztünk lévő békességet, egységet és az örömöt, amellyel szeretett Mesterünk eláraszt majd bennünket. Éljünk a keggyel, amely megadatott nekünk mindannyiunk felemelkedéséért! Jay Sai Ram!
Itt a városokhoz tartozó aktuális információkat
nézheti meg. Most: ?, következő: ?.
Itt jelennek meg az eddig regisztrált városok, azok címei,
a program előzetes időpontja és a résztvevők várható létszáma.
Illetve itt teheti fel esetleges kérdéseit is 2012-ben.
Hírek, információk, érdekességek
Indíttatásunk és céljaink kifejzését olvashatja
e menüpont alatt.
Itt tud regisztrálni városról városra, alkalmi és állandó résztvevőnek, illetve itt tud belépni, ha már regisztrált.
Lehetősege van megosztani élményét a rendezvényről,
hogy mások is kedvet kapjanak.
Az eseményről készült képeket
vagy videókat találhatja itt.
E-mail, telefonszám, áll rendelkezésére,
ha bármi kérdése lenne.