Debrecen
2010. június 19., Csapó u. 19.
résztvevők: 35
hozzászólások: 0

Kezdetben a világegyetemben minden mozdulatlan volt, egyedül az Örök Egy létezett. Az az Egy, amely megteremtette a világokat és közte a Földet is, amely a mi „jelenlegi” otthonunk. A Földön életre keltek az óceánok, vizek és hegyek. Aztán élőlények jöttek, hogy bizonyítsák az Istenség Létét: vadállatok, madarak és első helyet az emberiség foglalhatta el. A Teremtő megteremtette számunkra az élet minden feltételét, mindent a maga tökéletességében. Alapjában a Földet harmónia és egyensúly alkotja, mindennek megvan a maga szerepe és körforgása. A víz az élet éltető eleméhez tartozik, hisz a létfenntartáshoz szükségünk van a vízre. A tavak, folyók, tengerek és óceánok sok-sok vízi élőlénynek adnak otthont. Nem is beszélve a szárazföldön élő állatfajok sokféleségéről. Nem is tudjuk, mennyi faj él a összesen a Földön összesen, mert olyan sokszínű ez a bolygó. A növényekről sem tudjuk pontosan hányféle létezik. Azt viszont igen, hogy hatalmas méretű területeken erdők sokasága van (volt) jelen, a maga szépségével és csodálatosságával. A természet egy csoda, ha „megállunk” egy pillanatra és megfigyeljük, észrevesszük.  „Megállunk” – mi, azok az emberek, akik Istentől kaptuk azt a képességet, amelyet egyetlen élőlény sem: a helyes és helytelen dolgok közötti megkülönböztetés képességét. Mi emberek, felborítottuk az Igaz Rendet, amit ajándékba kaptunk. Minden nagyon felgyorsult körülöttünk, a gépek végzik el azokat a feladatokat, amit régen emberek kétkezi munkával végeztek. Akár az iparosodást vagy a mezőgazdaságot vesszük figyelembe, az ember mintha már csak „másodlagos eszköz” lenne a gépek mögött. A gépek működéséhez iszonyatos mennyiségű kőolajra van szükség, ami lassan már fogyóban van. És a rengeteg autó, ami jelen van a Földön – gondoljunk bele, mennyi energia szükséges hozzá. Mint tudjuk, más területek is veszélybe kerültek: a talajvíz mennyisége kifogyóban van, szennyezett a levegő és a víz, a növényekbe mérgező anyagok kerülnek a rovarirtó szerekkel, az erdők irtása felborította a természetes egyensúlyt és néhány állatfaj kihalóban van. Az állatok ételként történő fogyasztása pedig már csak hab a tortán, nagyobb erőszakot már nem is véthetünk az élőlényekkel szemben. Az erőszak-nélküliség gyakorlása szinte kivételnek számít.  

Ez a néhány felsorolás még mindig csak egy töredéke a jelenlegi helyzetnek, ami a Földön uralkodik. Ne várjunk ölbe tett kézzel és várjuk a csodát! Amit elrontottunk, hozzuk is helyre és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a helyzet javításáért. Tehetünk ellene, illetve érte! Még nem késő változtatni, közös összefogással sikerülhet helyreállítanunk a rendet a Földön, amit örökségül kaptunk a Teremtőtől az élethez. Tegyünk érte, hogy legyen ivóvizük az embereknek, az erdők irtása megszűnjön, törekedjünk az erőszak-nélküliség gyakorlására az állatvilág tekintetében is. Imádkozzunk együtt a Föld megtisztításának és felemelkedésének megteremtéséért e közös cél érdekében, mely minden élőlényt, köztük saját magunkat is érinti. Isten nevének csoportos éneklésével erősítsük a Földanyát és emeljük rezgésszintjét ezen a kivételes eseményen és rendezvényen! Másnap közös önzetlen szolgálati programon való részvételre van lehetőség, ami szintén a Földünk felemelkedését szolgálja és a Föld megtisztítása érdekében történik. 
Szeretettel várunk Mindenkit! 


««« vissza

Név
 
E-mail
 

 
captcha Ellenőrző kód
 

AKTUÁLIS

Itt a városokhoz tartozó aktuális információkat
nézheti meg. Most: ?, következő: ?.

HOL-MIKOR?

Itt jelennek meg az eddig regisztrált városok,  azok címei,
a program előzetes időpontja és a résztvevők várható létszáma.
Illetve itt teheti fel esetleges kérdéseit is 2012-ben.

HÍREK

Hírek, információk, érdekességek

A MOZGALOM CÉLJA

Indíttatásunk és céljaink kifejzését olvashatja
e menüpont alatt.

REGISZTRÁCIÓ

Itt tud regisztrálni városról városra, alkalmi és állandó résztvevőnek, illetve itt tud belépni, ha már regisztrált.

ILYEN VOLT

Lehetősege van megosztani élményét a rendezvényről,
hogy mások is kedvet kapjanak.

GALÉRIA

Az eseményről készült képeket
vagy videókat találhatja itt.

KAPCSOLAT

E-mail, telefonszám, áll rendelkezésére,
ha bármi kérdése lenne.

2011  március  április  május  június  július  augusztus  szeptember  október  november  december 

Sopron  Pécs  Kaposvár  Debrecen  Nyíregyháza  Györ  Veszprém  Szeged  Budapest  Gyula 

aktuális | hol-mikor | hírek | a mozgalom célja | regisztráció | ilyen volt | galéria | kapcsolat

SHANTIH YATRA
Minden jog fenntartva!
2010