Sopron
2010. március 20., Buddha Café Béke út 10.
résztvevők: 25
hozzászólások: 0

Fontos, hogy minden egyes ember kinyilvánítsa szeretetét és tiszteletét a Föld bolygó és a többi élőlény felé. Nincs már idő tépelődni, gondolkodni és a sérelmeinket rágódni. Itt az idő! Az utolsó órákban élünk, amikor határozottan ki kell állni a pozitív értékekért! Most van a fogaskerék a fordulópontjánál, most érkeztünk el a hegytetőre, csak még nem volt időnk körülnézni, pedig innen a leggyönyörűbb a kilátás, innét látunk el legtovább. A felhők fölött a legtisztább az ég! Használjuk ki ezt a csodálatos kínálkozó alkalmat, hogy segítsünk a dolgokat jobb irányba terelni! Vegyünk részt aktívan ebben a változásban, hiszen ezért vagyunk itt, ezért születtünk most erre a bolygóra! A világ isteni intelligenciája meghallgatja, érzékeli gondolatainkat, érzéseinket és tetteinket.  Most van az az idő, amikor ki kell nyilvánítanunk az Egység és a Testvériség gondolatát! Efogadni minden élőlényt a Testvéreinknek, és átérezni, megélni a velük való Egységet!  Alig él ma már olyan ember a Földön, aki ne érezné a pillanat, a felelősség súlyát és a gyorsuló időt, ami látszólag a tetteink ellen dolgozik. Mindannyian érezzük, hogy sokszor jobb lenne feladni, de tudjuk, hogy nem futamodhatunk meg a vállalt feladataink elől, mert számítanak ránk, mert szeretjük embertársainak, szeretjük a Földet és szeretjük Istent!  Ha sikerrel járunk, és a világunk egy jobbá válik, a munka után majd mosolyogva nézünk egymásra, és mondjuk: – Nagy feladat volt, de látod, megérte!  Szeretettel várunk Sopronban 2010. március 20-21-én a Béke Zarándoklat első helyszínén, hogy velünk együtt nyilvánítsd ki szeretetedet a világmindenség felé! Részletek itt.

Samasta Loka Sukhino Bhavantu! 
Samasta Loka Sukhino Bhavantu! 
Samasta Loka Sukhino Bhavantu! 
Om Shantih Shantih Shantih! 

Béke legyen a Földön, Béke legyen minden világon!  


««« vissza

Név
 
E-mail
 

 
captcha Ellenőrző kód
 

AKTUÁLIS

Itt a városokhoz tartozó aktuális információkat
nézheti meg. Most: ?, következő: ?.

HOL-MIKOR?

Itt jelennek meg az eddig regisztrált városok,  azok címei,
a program előzetes időpontja és a résztvevők várható létszáma.
Illetve itt teheti fel esetleges kérdéseit is 2012-ben.

HÍREK

Hírek, információk, érdekességek

A MOZGALOM CÉLJA

Indíttatásunk és céljaink kifejzését olvashatja
e menüpont alatt.

REGISZTRÁCIÓ

Itt tud regisztrálni városról városra, alkalmi és állandó résztvevőnek, illetve itt tud belépni, ha már regisztrált.

ILYEN VOLT

Lehetősege van megosztani élményét a rendezvényről,
hogy mások is kedvet kapjanak.

GALÉRIA

Az eseményről készült képeket
vagy videókat találhatja itt.

KAPCSOLAT

E-mail, telefonszám, áll rendelkezésére,
ha bármi kérdése lenne.

2011  március  április  május  június  július  augusztus  szeptember  október  november  december 

Sopron  Pécs  Kaposvár  Debrecen  Nyíregyháza  Györ  Veszprém  Szeged  Budapest  Gyula 

aktuális | hol-mikor | hírek | a mozgalom célja | regisztráció | ilyen volt | galéria | kapcsolat

SHANTIH YATRA
Minden jog fenntartva!
2010